Szócikk változásai

Szócikk neve: 3D
Verzió: 1  
Változtatta: Anonym on-line user
Változtatás dátuma: 2011-07-19 13:27:48
A törölt sorok áthúzottan, piros színben láthatóak, a hozzáadott új sorok zöld színűek.

A 3D háromdimenziós megjelenítést takar. A vágy, hogy a képeket, műtárgyakat ne csak síkban, hanem térben is érzékeljük, már igen régen jelentkezett. Az alapvető különbség az elektronikus képrögzítés és az emberi szem között, hogy az embernek két szeme van, amelyek egy bizonyos (7 cm) távolságban helyezkednek el egymástól, amelynek segítségével képesek vagyunk a tárgyak térbeli helyzetét érzékelni.

Természetesen ebben agyunknak is nagy szerepe van, hiszen nem elég a két szemből érkező információ, azokat fel is kell dolgozni, ill. értelmezni is kell. Ebből következik, hogy nem elég a képérzékelők (kamerák) számát megduplázni, hanem komoly technika is kell, hogy ebből élvezhető képet létrehozzunk. Az első kísérletek még a XIX. század közepén kezdődtek a térbeli kép létrehozására, mégpedig Németországban. Egy lipcsei fizikus, bizonyos Wilhelm Rollmann dolgozta ki az ún. anaglif technikát, melynek lényege az, hogy a két különböző perspektívából készült kép különböző színű, és a kép megtekintéséhez egy olyan szemüveget kell viselni, amelynek a két lencséje szintén különbözik, az egyikkel az egyik, a másikkal a másik képet láthatjuk csak, így 3D hatás keletkezik.

A megoldás azonban meglehetősen kezdetleges, bár sokáig létezett a mozikban is. A legújabb megoldások a polarizált szemüvegekkel kezdődtek, ahol a két képet nem eltérő színnel, hanem eltérően polarizált fénnyel vetítik. A látványhoz szükséges szemüveg lencséi pedig olyan fóliával vannak bevonva, amelyek egyenként csak az egyik fajta polarizált fényt engedik láttatni. Ez a megoldás már sokkal jobb hatásfokot és élményt kínál, és igen elterjedt megoldás a mozikban. Otthonra azonban még mindig nem ideális megoldás, mivel a különbözően polarizált fénnyel vetítés egyelőre igen költséges, valamint így a felbontás a felére csökken, ami a moziban nem túl nagy probléma, azonban az otthoni TV-ken igencsak észrevehető.

Ezért találták fel a gyártók az ún. „aktív képzáró szemüveget”. Ennek lényege az, hogy először a bal szemnek, majd a jobb szemnek szánt képet jeleníti meg, a szemüveg pedig reteszként működve, egyszerre csak az egyik szemnek szánt képet engedi láttatni. Itt természetesen szükség van arra, hogy a szemüveg valamilyen módon szinkronizálva legyen a képernyővel – ez általában valamilyen infravörös vagy rádiófrekvenciás kapcsolaton megy végbe (pl. Bluetooth). A technika hátránya az, hogy a fényerő jelentősen csökken, valamint az erre érzékenyek észlelik a felére csökkent képfrissítési frekvenciát is. A szemüveg – mivel áramra van szüksége – nehezebb, és ráadásul állandó probléma az energia biztosítása, valamint az is, hogy nem minden szögből tökéletes a 3D élmény. Vannak egészségügyi aggodalmak is a 3D megjelenítéssel kapcsolatban.

A probléma az, hogy amikor a szemünk térbeli formákat érzékel, akkor állandóan változtatja fókuszát ahogy az mozog. A 3D képnél azonban a kép „becsapja” a szemünket, mivel hiába látszik térbelinek, mégis mindig ugyanott van tehát a szemnek nem kell elfókuszálnia. Ez meglehetősen megzavarja a látás működését, ezért nem ajánlják a 3D-t hosszabban nézni, ill. 12 évesnél fiatalabb gyerekeknek, mivel náluk a távérzékelés fejlődésében súlyos zavarokat okozhat. Viszont tartós hosszú távú 3D tévézés még a felnőtteknél is komoly következményekkel járhat, ha a szem a virtuális k térérzékelésre áll át, a valóságos helyett.