Már 1244 szócikk közül válogathatsz.

A Netpédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető internetes tudástár. Legyél Te is a Netpédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


 

A Dolby Laboratories, olyan jelfeldolgozási rendszerek kifejlesztője, melyeket világszerte alkalmaznak mozifilmek hanganyagánál, szórakoztató elektronikai termékekben, valamint a médiában, a televíziózásban, valamint a zenei anyagok rögzítésénél is.

A teljesen magánkézben levő cég székhelye San Franciscóban van, az európai központja Angliában, ezen kívül rendelkezik irodákkal New Yorkban, Los Angelesben, Hong Kongban, Sanghajban, Pekingben és Tokióban is.

A Dolby Laboratories üzletpolitikája, mely szerint továbbra is kitart amellett, hogy technológiáit licenceli – nem pedig ezen technológiákon alapuló szórakoztató elektronikai termékeket állít elő, és bocsát piacra – bőségesen meghozta gyümölcsét, mint ahogyan azt ez az adat is mutatja . Azzal, hogy technológiát licencelőket messzemenőleg támogatják, A Dolby Laboratories kutatásainak eredményei elképesztően széles körben elterjedtek, igen kedveltek, és jelentős előrelépést jelentettek abban, ahogyan a hangot ma az emberek hallják.

A cég alapítója, Ray Dolby, aki a szórakoztató iparban használt technológiák kifejlesztéséért megkapta az Oscar, az Emmy, és Grammy díjakat, valamint a Nemzeti Technológiai Kitüntetést, még 1967-ben döntött úgy – azon befektetési bankárok tanácsával szemben, akik az éppen csak éledező cégbe nagyobb összeget kívántak invesztálni – hogy a licenszelést helyezi előtérbe. Amikor a befektetők attól tették függővé támogatásukat, hogy a Dolby Laboratories felhagy üzletpolitikájával, Ray Dolby inkább a tőkét utasította vissza, mintsem változtasson elképzelésén.

A szórakoztatóelektronikai cikkekre irányuló licenszelési programon túl a Dolby olyan, professzionális szintű termékeket is készít, valamint árusít, melyet a filmkészítésben, zenei közvetítéseknél, hangrögzítéseknél, vagy online szolgáltatásoknál alkalmaznak. Ez a kicsi, ám nagyon nagy elvárásokat támasztó piac olyan közvetlen, és végletekig testre szabott támogatást kap a Dolbytól, amelyet a cég szerint csak ők képesek a világon egyedülállóként nyújtani. Ez a két piaci megközelítés – a szórakoztatóelektronikai termékekben alkalmazott technológiák licenszelése, illetve a professzionális felszerelések gyártása és eladása – lehetővé teszi, hogy a cég a hanggal kapcsolatos területek nagy részét lefedje, ezzel együtt pedig nagy ütemben terjessze saját újításait a világ minden részében.



Képbe akarsz kerülni? (x)

Május 24-én megteheted: az 5 éves Enter!Digital digitálismarketing élménykonferencia idei fő témája a SCREEN CULTURE jelenség. Mottó: „Nézz a képernyők mögé, a fogyasztóid már rég másképp nézned rád!”

Előadók: Rick Falkvinge (Pirate Party, WikiLeaks), AOL, HBO, Heineken, neo, Bónusz Brigád, Gerendai Károly (Sziget), Pálfi György Fassbinder-díjas rendező és még sokan mások. Este zárkörű ingyenes filmbemutató (Final Cut – Hölgyeim és Uraim!), majd gesztenyéskerti party. Kattints a kedvezményes jegyekért: www.enterdigital.hu.

 

 

 







Az oldalt létrehozta és üzemelteti a Neo Interactive online marketing ügynökség.

Médiapédia Patikapédia Biciklopédia
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia kerékpáros tudástár