Már 1284 szócikk közül válogathatsz.

A Netpédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető internetes tudástár. Legyél Te is a Netpédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


 

Personal Navigation Assistant, azaz személyi navigációs készülék. A PNA-k a PDA- leszármazottai, és – egyelőre - úgy tűnik túlélői. A 2000-es évek elején a PDA-k robbanásszerű fejlődésével lehetővé vált navigációs programok telepítése ezekre a készülékekre. Egyre több PDA-t szereltek fel beépített GPS-el, és a megoldás óriási népszerűségre tett szert. Ennek oka kétoldalú volt, egyrészt a gépkocsikba beépített navigációs rendszerek horrorisztikus árával szemben, ezek a készülékek töredék áron kínálták szinte ugyanazt, másrészt a PDA-k akkoriban amúgy is a jövő kézi eszközeinek tűntek.

A mobiltelefonok és okostelefonok betörésével, azonban a PDA-k rohamosan veszítettek népszerűségükből, azonban a navigációra használt eszközök piaca továbbra is felfelé ívelt. A látszólagos ellentmondást a navigációs célra „lebutított” PDA, a PNA koncepciója törte meg.

Ezek a készülékek lényegesen olcsóbbak tudtak lenni még a PDA-nál is, így igen széles rétegek számára váltak elérhetővé. A PNA általában tartalmaz egy GPS-vevőt, néha TMC-vevőt is, ill. memóriakártya foglalatot. Jövőjük azonban éppen az okostelefonok további térhódítása miatt igencsak kétséges.

Hirdetés







Médiapédia Patikapédia Ecopédia Jógapédia Vinopédia Webfazék Mammutmail
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia gazdasági, pénzügyi tudástár jóga tudástár borászati tudástár receptek online nagy fájlok küldése