Már 1284 szócikk közül válogathatsz.

A Netpédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető internetes tudástár. Legyél Te is a Netpédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


 

Az amerikai cég az ún. instant fotó megoldásról kapta a nevét, ahol a kép elkészítése után a speciális film „önmagát hívta elő” és ezzel a kép szinte rögtön látható lett. A céget egy Edwin Herbert Land nevű fiatalember hívta létre, aki tanulmányai kezdete óta a polarizált fény területe érdekelte.

Land első nagy ötlete az volt, hogy az akkoriban használt celluloid (nitrocellulóz) műanyag filmre apró, jódkinin-szulfát kristályokból álló réteget vitt fel. 1929-re megszületett az első, olcsón előállítható polárszűrő réteg, melyet még abban az évben szabadalmaztatott.

Az Eastman Kodakot viszont érdekelte az új szűrőréteg, hiszen jobb kontrasztot nyújtott a fényképeken, kiszűrve a zavaró tükröződéseket. Elsőként 10 000 dolláros megállapodást ajánlottak, melynek révén megszületett a Polafilter, egy fotográfiai szűrő, melynél a polarizáló réteget két vékony üveglemez köz ragasztották. 1935-ben Land tárgyalt egy másik optikai céggel is, a szűrőréteg napszemüvegeken való használatáról. A szemüvegeket Polaroid néven hozták forgalomba.

1937-ben kezdődött a Polaroid Co. működése. Az új találmány, és a hozzá kapcsolódó termékek gyártására közel 400 ezer dollárt sikerült összeszedni különféle külső befektetőktől. Megalakult a Polaroid Corporation, melynek elnöke Land, alelnöke George W. Wheelwright lett, aki három év múlva otthagyta a vállalatot, hogy tengerésztiszt legyen.

A háborúban jól ment a cégnek, amikor távcsövekhez, távmérőkhöz és periszkópokhoz készített szűrőréteget, azonban a háború elmúltával a cég bevételei is alaposan lecsökkentek. Ekkor támadt Landnak egy újabb nagy ötlete, az „önelőhívó” technológia.

Az új technológiával működő gép először 1948-ban került a boltokba, Model95 néven, azonban nem volt különösebben felhasználóbarát, hiszen filmmel töltve több mint 5 kilót nyomott. Mindezek ellenére mintegy 5 millió darabot sikerült belőle értékesíteni.

A cég 1963-ban hozta ki a színes filmet és ezzel együtt az Automatic 100 elnevezésű új, kompakt gépet. További újdonsága volt a cégnek az ID–2 rendszer, amely az igazolványképek és laminált kártyák elkészítéséhez, elsősorban vállalatok számára ajánlottak. A cég sikertörténete a kilencvenes évekig töretlenül folytatódott, azonban először az egyórás előhívó laborok megjelenése, majd a digitális fotózás elterjedése tizedelte meg az eladásokat.

Ez utóbbiban a Polaroid is igyekezett részt venni, azonban a próbálkozások rendre félresiklottak és 2001-ben kénytelenek voltak maguk ellen csődvédelmet kérni. Ezek után próbálnak a digitális piacon boldogulni, de továbbra is rossz döntések sorozata jellemezte a cég működését, mígnem 2009 márciusában ismét csődöt jelentettek. Jelenleg a Polaroid olcsó digitális fényképezőgépeket, videokamerákat, valamint digitális képkereteket és egyéb olcsóbb kiegészítőket gyárt.

Hirdetés







Médiapédia Patikapédia Ecopédia Jógapédia Vinopédia Webfazék Mammutmail
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia gazdasági, pénzügyi tudástár jóga tudástár borászati tudástár receptek online nagy fájlok küldése