Már 1284 szócikk közül válogathatsz.

A Netpédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető internetes tudástár. Legyél Te is a Netpédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


Szócikk neve: SGI
Verzió: 1  
Változtatta: Anonym on-line user
Változtatás dátuma: 2010-10-14 17:11:19
A törölt sorok áthúzottan, piros színben láthatóak, a hozzáadott új sorok zöld színűek.

 

Silicon Graphics Inc.

Az 1980-as és '90-es évek legendás cége, mely egy időben egyet jelentett a professzionális CGI alkalmazásokkal és filmes megjelenésükkel. A céget 1981-ben alapították, és már a kezdetektől fogva grafikus megjelenítéssel és 3D fejlesztéssel foglalkoztak. Az igazi áttörést az 1991-ben bemutatott R4000 CPU jelentette, amely az első kereskedelmi forgalomban kapható 64 bites processzor volt. Az erre épülő rendszerek, mint a Crimson és az Onyx, akár 64 processzort tartalmazhattak, koruk csúcstechnológiáját jelentették. Az SGI ebben az időben egy saját UNIX System V. alapú operációs rendszert használt, melyet IRIX-nek nevezett. Fontos fejlesztésük volt az IRIS GL API-t felváltó OpenGL, mely végül, olcsó licenszelésének köszönhetően, iparági szabvánnyá nőtte ki magát.

Az SGI a '90-es évek közepére olyan domináns szereplője lett a filmiparnak, hogy az 1995-2002 között, vizuális Oscar-díjra jelölt filmek mindegyikéhez SGI gépeket használtak, a számítógépes trükkök terén. Ilyen fontosabb filmek pl.; a Men in Black, a Jurassic Park, a Pearl Harbour vagy éppen a Gyűrűk Ura trilógia.

A megfizethető árú GPU-k elterjedésével, azonban az SGI is egyre nehezebb helyzetbe került. A '90-es évek végén az addig használt MIPS technológia elérte korlátait, és az SGI vezetői az Intel Itanium CPU architektúrájára váltottak, azonban a vásárlóközönség ezt a váltást nem fogadta jól, mely által az eladások drámaian esni kezdtek. A szuperszámítógépek piacán még egy darabig tudta magát tartani a vállalat, azonban 2005 novemberében csődöt jelentettek. Az átszervezés után még megpróbáltak talpra állni, de végül 2009 májusában a Rackable Systems nevű cég vásárolta meg mindazt ami ekkora az egykor szebb napokat látott cégből maradt, és használja azóta is az SGI márkanevet.

 









Médiapédia Patikapédia Ecopédia Jógapédia Vinopédia Webfazék Mammutmail
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia gazdasági, pénzügyi tudástár jóga tudástár borászati tudástár receptek online nagy fájlok küldése