Már 1244 szócikk közül válogathatsz.

A Netpédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető internetes tudástár. Legyél Te is a Netpédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


 

Azt az 1995 és 2000 év közé eső kort nevezzük így, melyben a telekom és internetes cégek spekulációs roham célpontjaivá váltak, mely következtében a befektetők gyakran minden megfontolást mellőzve, szinte öntötték a pénzt mindenbe ami IT/Telecom és webes/internetes témával foglalkozott, innen a dotcom azaz .com jelző. A lufi végül 2000 tavaszán kilyukadt, mely következtében óriási zuhanást szenvedett el a NASDAQ. Ezzel cégek százai dőltek be és az összeomlás még a nagy cégeket is megrázta, olyan cégek mentek csődbe mint pl. a WorldCom. A többi nagy távközlési cég is nehéz helyzetbe került, főleg a mobilszolgáltatással is foglalkozók, mivel az évtized végén zajlottak le az európai 3G mobiltenderek. A nagy fellendülés hullámán utazva, ezek a jogok csillagászati összegekért keltek el, alaposan megterhelve a telekom cégek költségvetését. Így kerülhetett sor arra, hogy néhány országban - pl. Németország vagy az Egyesült Királyság - a cégek kénytelenek voltak fizetési haladékot, vagy a 3G licenszdíjak mérséklését kérni.



Képbe akarsz kerülni? (x)

Május 24-én megteheted: az 5 éves Enter!Digital digitálismarketing élménykonferencia idei fő témája a SCREEN CULTURE jelenség. Mottó: „Nézz a képernyők mögé, a fogyasztóid már rég másképp nézned rád!”

Előadók: Rick Falkvinge (Pirate Party, WikiLeaks), AOL, HBO, Heineken, neo, Bónusz Brigád, Gerendai Károly (Sziget), Pálfi György Fassbinder-díjas rendező és még sokan mások. Este zárkörű ingyenes filmbemutató (Final Cut – Hölgyeim és Uraim!), majd gesztenyéskerti party. Kattints a kedvezményes jegyekért: www.enterdigital.hu.

 

 

 







Az oldalt létrehozta és üzemelteti a Neo Interactive online marketing ügynökség.

Médiapédia Patikapédia Biciklopédia
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia kerékpáros tudástár