Már 1244 szócikk közül válogathatsz.

A Netpédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető internetes tudástár. Legyél Te is a Netpédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


Az Enter!Digital 2012 konferencián a "screen culture" jelenséget járják körül az előadók, amely arról szól, hogy hogyan változtatják meg információszerzési és fogyasztási szokásainkat a bennünket mindenütt és minden pillanatban körülvevő képernyők - okostelefontól monitoron át okostévéig.

 

A május 24-i program fő előadója Rick Falkvinge, a svéd kalózpárt alapítója. További előadók és fellépő cégek: Luke Aviet, az AOL Advertising európai ügyvezető igazgatója, Gerendai Károly (Sziget), Pálfi György (rendező), továbbá az Apple master trainere, illetve az HBO GO, a Heineken, a Bónusz Brigád, a Neo Interactive és a Tchibo képviselői.

 

Az előző évi konfernecián az online dimenzió – azon belül is elsősorban a közösségi média – alapjain kikristályosodó trend, a gamification volt a központi téma. Ugyanis 2011-ben a webet ma meghatározó egyik legnagyobb trendforduló szemtanúi lehettünk: a közösségi média az elmúlt évtizedben felépült, a keretei kialakultak, ezzel együtt viszont erősödik az igény, hogy a netes eszközök segítségével képessé váljunk előre jelezhetően motiválni, aktív részvételre bírni és befolyásolni közösséget. Az online játékmechanizmusok jelentik az egyik kulcsfontosságú eszközcsoportot ebben a törekvésben.

 

A 2011. május 26-án debütáló rendezvény elődje a 2008 és 2010 között 3 alkalommal, teltházzal megrendezett digitálismarketing-konferencia, a DigitalFestival volt. 

A konferencia minden évben egy-egy kiemelt, konkrét digitális marketing trendre kíván fókuszálni.

 

További információ:

www.enterdigital.hu


A szócikkhez társított címkék:
digitális , konferencia , marketing


Képbe akarsz kerülni? (x)

Május 24-én megteheted: az 5 éves Enter!Digital digitálismarketing élménykonferencia idei fő témája a SCREEN CULTURE jelenség. Mottó: „Nézz a képernyők mögé, a fogyasztóid már rég másképp nézned rád!”

Előadók: Rick Falkvinge (Pirate Party, WikiLeaks), AOL, HBO, Heineken, neo, Bónusz Brigád, Gerendai Károly (Sziget), Pálfi György Fassbinder-díjas rendező és még sokan mások. Este zárkörű ingyenes filmbemutató (Final Cut – Hölgyeim és Uraim!), majd gesztenyéskerti party. Kattints a kedvezményes jegyekért: www.enterdigital.hu.

 

 

 







Az oldalt létrehozta és üzemelteti a Neo Interactive online marketing ügynökség.

Médiapédia Patikapédia Biciklopédia
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia kerékpáros tudástár