Már 1284 szócikk közül válogathatsz.

A Netpédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető internetes tudástár. Legyél Te is a Netpédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


A GPS (Global Positioning System) 24 műhold rendszerét jelenti, amelyek folyamatosan a Föld körül keringenek. A rendszer az USA birtokában van, de általános használatra az egész világon hozzáférhető.

 

A kifejlesztése eredetileg katonai célokra történt, ám 1983-ban, a szahalini incidens után Ronald Reagen amerikai elnök elvben engedélyezte annak civil használatát. (1983-ban egy dél-koreai utasszállító repülőgép – a KAL 007 járat – ugyanis állítólag betévedt a szovjet katonai légtérbe, és azt a szovjet légvédelem megsemmisítette. Az incidensben 269 ember halt meg, és sokáig komoly feszültséget okozott a két nagyhatalom viszonyában.)

 

A GPS rendszer első műholdját 1989-ben, míg az utolsót 1994-ben állították pályára, ezzel elérve a teljes működőképességet.

 

A rendszer segítségével viszonylag pontosan (20 méteren belül) meg lehet határozni tárgyak, emberek helyzetét a földön. Ez a pontosság eleinte csak 100 méter volt a civil felhasználók számára, azonban 2000. május elsejétől – Bill Clinton elnök utasítására – a pontosságot megemelték, azaz eltüntették a zavaró jelet, amely azt akadályozta. A lehetőség azonban megmaradt, hogy a pontosság korlátozását újra bevezessék. Pontosabb mérésekhez már katonai eszközök kellenek. A rendszer lényege az, hogy három műhold adatai, plusz egy negyediké mint ellenőrző szükségesek a mérésekhez. A talajon elhelyezkedő GPS vevő a műholdaktól kapott időadatokból számolja ki a pontos helyet.

 

Használata széles körben elterjedt, a legnépszerűbb az autózók számára készült készülék, amelyen pontosa útvonalat lehet kérni, és segítségével biztonságosabbá válhat a közlekedés. Ugyanakkor a földrajztudósok, geológusok is használja különféle földmozgások beméréséhez is.

Manapság már egyre több eszköz – telefon, fényképezőgép, stb. – tartalmaz GPS vevőt.

 

A rendszernek hamarosan vetélytársai lesznek, mivel mind az Európai Unió, mind pedig Oroszország tervezi hasonló rendszer megépítését. Az európai rendszer – projektneve Galileo – tervezett pontossága egy méter körül lesz.


A szócikkhez társított címkék:
gps , navigáció

A szócikk alá tartozó bejegyzések:

Hirdetés







Médiapédia Patikapédia Ecopédia Jógapédia Vinopédia Webfazék Mammutmail
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia gazdasági, pénzügyi tudástár jóga tudástár borászati tudástár receptek online nagy fájlok küldése