Már 1244 szócikk közül válogathatsz.

A Netpédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető internetes tudástár. Legyél Te is a Netpédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


 Az Index.hu az Origo mellett az egyik leglátogatottabb magyar portál. 2007-re félmillió egyedi látogatóval rendelkeztek naponta.

Története a magyar internet kezdetéig nyúlik vissza, az 1990-es évekre. Elődje az Internetto volt, az egyik első magyar tartalomszolgáltató, amely 1998-ban már jelentős sikereket tudhatott magáénak. Különféle befektetői, tulajdonosi és szerkesztői konfliktusoknak köszönhetően az Internetto csapatából kilépett Nyírő András, Uj Péter és Gerényi Gábor. Ők hárman, Kőrösi Ákos Zsolt befektetővel kiegészülve alapították meg 1999-ben az Indexet. Az induló portál főszerkesztője Nyírő András lett, egészen 2000-ig, amikor távozott az Indextől. A háttérben különféle viták húzódtak meg a szerkesztők, tulajdonosok és Nyírő között, de erről a felek nem nyilatkoztak. 

2001-ig az Index tulajdonosi köre többször is megváltozott, miközben a portál látogatottsága folyamatosan növekedett a különféle fejlesztéseknek köszönhetően. Viszont a bevételük nem állt arányban a népszerűség növekedésével, egészen 2003-ig mínuszban vagy nullszaldósan zárták mérlegüket.

Az alapítók közül Uj Péter, Kiss Bori, Gerényi Gábor és Kéki Balázs dolgozik jelenleg is az Index csapatában. A portált 2005-ben Nobilis Kristóf cége vásárolta meg, jelenleg is teljes egészében az ő tulajdonában van. Az utolsó jelentős arculatváltás 2007-ben történt, jelenleg (2009) is így működik. Ekkor a legfontosabb változtatás az volt, hogy a Blog.hu-n működő indexes és nem indexes blogok is helyet kaptak a címlapon, ezzel is jelezve azok fontosságát. Emellett átszabták a dizájnt is, megváltoztatták a rovatok elrendezését is.

Az Index fő rovatai elsősorban a hírszolgáltatásra épülnek: a Belföld, Külföld, Gazdaság, 24 óra, Bulvár, Időjárás elsősorban a tematikusan rendezett friss hírek megjelenítését szolgálják. Emellett nagy népszerűségnek örvendenek a videók (Indavideó), a fórum, illetve a különféle blogok is. Vagyis, az Index egy átfogó képet kíván nyújtani arról, ami Magyarországon és a nagyvilágban történik. Viszont a színvonalát, a cikkek stílusát, elfogulatlanságát/elfogultságát számosan bírálják vagy legalábbis megkérdőjelezik. 




Képbe akarsz kerülni? (x)

Május 24-én megteheted: az 5 éves Enter!Digital digitálismarketing élménykonferencia idei fő témája a SCREEN CULTURE jelenség. Mottó: „Nézz a képernyők mögé, a fogyasztóid már rég másképp nézned rád!”

Előadók: Rick Falkvinge (Pirate Party, WikiLeaks), AOL, HBO, Heineken, neo, Bónusz Brigád, Gerendai Károly (Sziget), Pálfi György Fassbinder-díjas rendező és még sokan mások. Este zárkörű ingyenes filmbemutató (Final Cut – Hölgyeim és Uraim!), majd gesztenyéskerti party. Kattints a kedvezményes jegyekért: www.enterdigital.hu.

 

 

 







Az oldalt létrehozta és üzemelteti a Neo Interactive online marketing ügynökség.

Médiapédia Patikapédia Biciklopédia
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia kerékpáros tudástár