Már 1244 szócikk közül válogathatsz.

A Netpédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető internetes tudástár. Legyél Te is a Netpédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


 

A cég egy magyar cég amely navigációs szoftverek készítésére specializálódott. A céget 2004-ben alapították, első terméküket mely az iGo My way Magyarország nevet viselte, 2005 szeptemberében mutatták be. A szoftver jelentő rést tömött be a magyar és a kelet-európai piacon, amely a nagy cégek által meglehetősen elhanyagolt volt.

2007-ben a cég egyesült a PDAMill Game Studios-al, majd bejelentette az iGo 8 nevű szoftvert, mely elsőként kínált 3D megjelenítést a piacon, valamint már lefedte csaknem egész Európát. 2008-ban a cég bemutatkozott Amerikában is, a CES alkalmával leplezte le legújabb, kifejezetten az USA piacra készített szoftverét, az iGo Amigo-t. A következő ugrásként megérkezett a My way 2009 amely elérhetővé vált az Apple iPhone 4 -re is. Ennek a programnak hamarosan megjelenik az androidos változata is.



Képbe akarsz kerülni? (x)

Május 24-én megteheted: az 5 éves Enter!Digital digitálismarketing élménykonferencia idei fő témája a SCREEN CULTURE jelenség. Mottó: „Nézz a képernyők mögé, a fogyasztóid már rég másképp nézned rád!”

Előadók: Rick Falkvinge (Pirate Party, WikiLeaks), AOL, HBO, Heineken, neo, Bónusz Brigád, Gerendai Károly (Sziget), Pálfi György Fassbinder-díjas rendező és még sokan mások. Este zárkörű ingyenes filmbemutató (Final Cut – Hölgyeim és Uraim!), majd gesztenyéskerti party. Kattints a kedvezményes jegyekért: www.enterdigital.hu.

 

 

 







Az oldalt létrehozta és üzemelteti a Neo Interactive online marketing ügynökség.

Médiapédia Patikapédia Biciklopédia
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia kerékpáros tudástár