A tálca nem más, mint a Microsoft Windows operációs rendszerben képernyő általában alsó részén végigfutó sáv, amely tartalmazza a [Start menü]?t, az éppen futó alkalmazásokat szimbolizáló gombokat, és az órát. Ezen kívül számos ikon is elhelyezkedhet rajta. Célszerű a hangerő ikon, illetve egyéb más fontos ikonok tálcára helyezése is.
A tálcát többféle megjelenítési módban is használhatjuk, de leggyakoribb az, amikor folyamatosan látszik a képernyőn.
- Ha a tálcát automatikus elrejtésűre állítjuk, úgy az csak akkor jelenik meg, ha az egeret a képernyő tálca helyéhez húzzuk.
- Ha engedélyezzük a gyorsindítást, akkor a tálcán megjelenő kis ikonok segítségével praktikus alkalmazásokat indíthatunk, vagy éppen visszatérhetünk az asztalfelületre a megfelelő ikonra való kattintással.
- Lehetőség van a tálca zárolására. Ilyenkor a tálca, és a rajta lévő eszköztárak nem mozgathatók és nem méretezhetők át.
- Adott esetben a tálcán megjelenhet egy rejtett ikonok megjelenítésére szolgáló gomb is, melyre ha rákattintunk, a ritkábban használt, egyébként nem látszódó ikonok is láthatóvá válnak.
- A tálca közepén a futó alkalmazások nevei jelennek meg. Több program futtatása esetén azonban egy gomb több alkalmazás megjelenítésére is hivatott (hasonló gombok csoportosítása). Ilyen esetekben annak jobb sarkában egy kis háromszög jelenik meg. A gombra kattintva listát kapunk, melyben menüpontszerűen, az azonos funkciójú alkalmazások közül van lehetőségünk választani.
A Start menü és a tálca megjelenítése, működésének beállítása a tálcán való jobb egérgombbal előhívható helyi menü Tulajdonságok menüpontjánál állíthatók be.