Már 1244 szócikk közül válogathatsz.

A Netpédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető internetes tudástár. Legyél Te is a Netpédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


A Twitter egy mikroblog és közösségi oldal szolgáltató, amely lehetővé teszi regisztrált felhasználói számára, hogy üzeneteket, posztokat írjanak, legfeljebb 140 leütésnyi terjedelemben.

Az új bejegyzéseket ma már akár SMS-ben, RSS-ben, vagy akár különféle widgeteken keresztül is megkaphatjuk. 2008-ban már több millió Twitter felhasználó volt. A szolgáltatást 2006-ban fejlesztették ki, mára pedig az egyik legnépszerűbb mikroblogos felületté nőtte ki magát. Különösen azok körében hódított, akik túlzottan elfoglaltak ahhoz, hogy hosszas fejtegetéseket írjanak, mint a hagyományos blogokon, de mégis értesítenének tömören eseményekről, mindarról, ami velük történik. Ezért sokan jó eszköznek tartják arra, hogy barátaikkal, ismerőseikkel tartsák a kapcsolatot. Maga a rendszer használata ingyenes, de ha a felhasználó a mobiljáról frissítené bejegyzéseit, azért már fizetni kell, ahogyan az SMS-értesítőkért is.

A felhasználó bejegyzései elsősorban a saját profilján jelennek meg, de ha valaki feliratkozik ezekre, akkor az ő kezdőlapján is megjelennek ezek a frissülések. Mivel a Twitter API-ja nyitott, ezért már számos fejlesztés elérhető ezzel kapcsolatosan, és ezek száma folyamatosan nő.

 



A szócikkhez társított címkék:
blog , közösségi , twitter


Képbe akarsz kerülni? (x)

Május 24-én megteheted: az 5 éves Enter!Digital digitálismarketing élménykonferencia idei fő témája a SCREEN CULTURE jelenség. Mottó: „Nézz a képernyők mögé, a fogyasztóid már rég másképp nézned rád!”

Előadók: Rick Falkvinge (Pirate Party, WikiLeaks), AOL, HBO, Heineken, neo, Bónusz Brigád, Gerendai Károly (Sziget), Pálfi György Fassbinder-díjas rendező és még sokan mások. Este zárkörű ingyenes filmbemutató (Final Cut – Hölgyeim és Uraim!), majd gesztenyéskerti party. Kattints a kedvezményes jegyekért: www.enterdigital.hu.

 

 

 







Az oldalt létrehozta és üzemelteti a Neo Interactive online marketing ügynökség.

Médiapédia Patikapédia Biciklopédia
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia kerékpáros tudástár