Már 1244 szócikk közül válogathatsz.

A Netpédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető internetes tudástár. Legyél Te is a Netpédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


A Blogger.com a világ egyik legnagyobb blogszolgáltatója. 1999-ben indította útjára a Pyra Labs. az egyik első ilyen típusú szolgáltatásként. 2003-ig számos funkció csak a fizetős változatban volt hozzáférhető, ekkor megvásárolta a Google, és a szolgáltatás azóta teljes mértékben ingyenessé vált. 2003 óta számos változáson ment át, folyamatosan bővítik, újabb és újabb funkciók válnak elérhetővé. Például már lehet e-mailből posztolni, a Picasa segítségével képeket beküldeni, illetve ha használjuk a Blog this! alkalmazást (amely a Google Toolbar része), akkor más tartalmakat is azonnal meg tudunk blogunkon jeleníteni. 2004 óta áttértek a CSS alapú sablonokra. A hirdetéseket illetően értelemszerűen a Google Adsense használatát támogatják.

Sok blogger igazságtalannak tartotta viszont azt, hogy amiután a Google tulajdonába került a Blogger, már csak Gmail-es regisztráció után lehetett használni, a frissítések, fejlesztések ma is csak a Google-nél regisztrált felhasználók számára érhetőek el.

A blogoló felület több lehetőséget kínál, mint a magyar blogszolgáltatóké: a sablon kiválasztása után a blogger drag-and-drop technikával egyszerűen átszerkesztheti a sablont a neki leginkább megfelelő módon, számos modul közül választhat, hogy mi jelenjen meg az oldalsó dobozokban, átalakíthatja a fejlécet, stb. Az elrendezés mellett meg lehet változtatni a színeket, haladóbbak akár a HTML-kódot is szerkeszthetik. Hasonló részletességgel állíthatóak be a bejegyzésekhez, kommentekhez tartozó tulajdonságok is. 

2007 óta a Blogger.com felülete magyarul is elérhető. Bár a blogszolgáltató neve Blogger.com, az egyes blogok a blogspot.com aldomaineken vannak regisztrálva.

Kapcsolódó szócikkek



A szócikkhez társított címkék:
blog , szolgáltató


Képbe akarsz kerülni? (x)

Május 24-én megteheted: az 5 éves Enter!Digital digitálismarketing élménykonferencia idei fő témája a SCREEN CULTURE jelenség. Mottó: „Nézz a képernyők mögé, a fogyasztóid már rég másképp nézned rád!”

Előadók: Rick Falkvinge (Pirate Party, WikiLeaks), AOL, HBO, Heineken, neo, Bónusz Brigád, Gerendai Károly (Sziget), Pálfi György Fassbinder-díjas rendező és még sokan mások. Este zárkörű ingyenes filmbemutató (Final Cut – Hölgyeim és Uraim!), majd gesztenyéskerti party. Kattints a kedvezményes jegyekért: www.enterdigital.hu.

 

 

 







Az oldalt létrehozta és üzemelteti a Neo Interactive online marketing ügynökség.

Médiapédia Patikapédia Biciklopédia
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia kerékpáros tudástár