Már 1244 szócikk közül válogathatsz.

A Netpédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető internetes tudástár. Legyél Te is a Netpédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


 

Sok kritika érte az iPhone-ok fedőüvegét, annak törékenysége miatt, az iPhone 4-é például kifejezetten sérülékeny, annak ellenére, hogy az Apple szerint 30-szor ellenállóbb a műanyagnál (kérdés persze, hogy melyik műanyag). Ennek oka valószínűleg abban rejlik, hogy az új kijelzőtechnológia miatt vékonyabb az üveg a hagyományosnál.

 

Természetesen a konkurencia ezt nem hagyta szó nélkül, és a Samsung, LG, HTC stb. soha nem felejti el kihangsúlyozni a saját termékeik – egyébként valóban nagyon ellenálló – GorillaGlass technológiájú kijelzőit.

 

Persze az Apple sem ül tétlenül a babérjain, és folytatja a kutatást egyéb anyagok után, egyik jele ennek, hogy 2010 nyarán megvásárolták a Liquidmetal Technologies nevű céget, akik vezető szerepet játszanak az anyagtechnikában, és valószínűleg komoly segítséget nyújthatnak a jövő telefonjainak kifejlesztésében.


A szócikkhez társított címkék:
iphone


Képbe akarsz kerülni? (x)

Május 24-én megteheted: az 5 éves Enter!Digital digitálismarketing élménykonferencia idei fő témája a SCREEN CULTURE jelenség. Mottó: „Nézz a képernyők mögé, a fogyasztóid már rég másképp nézned rád!”

Előadók: Rick Falkvinge (Pirate Party, WikiLeaks), AOL, HBO, Heineken, neo, Bónusz Brigád, Gerendai Károly (Sziget), Pálfi György Fassbinder-díjas rendező és még sokan mások. Este zárkörű ingyenes filmbemutató (Final Cut – Hölgyeim és Uraim!), majd gesztenyéskerti party. Kattints a kedvezményes jegyekért: www.enterdigital.hu.

 

 

 







Az oldalt létrehozta és üzemelteti a Neo Interactive online marketing ügynökség.

Médiapédia Patikapédia Biciklopédia
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia kerékpáros tudástár