Már 1244 szócikk közül válogathatsz.

A Netpédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető internetes tudástár. Legyél Te is a Netpédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


A MacBook Pro az Apple MacBook termékcsaládjából nőtte ki magát. 2006-ban jelent meg első változata, és már eleve Intel processzorral készült, még pedig két magossal, először a MacBookok történetében. Keskenyebb volt, mint előde, a PowerBook, volt beépített iSight kamerája, javítottak a wireless kapcsolódáson, és nagyobb volt a kijelzője is.

 

Azóta három új verziója jelent meg, egy 2007-ben, kettő 2008-ban. Elsősorban a profi felhasználókat célozták meg vele. Kétféle változata volt: a 15.4’’ és a 17’’ kijelzőjű. A 17 hüvelykes tulajdonsága, hogy a gépet akár 8 órán keresztül is lehet áram nélkül használni, valamint hogy a képernyő felbontása a FullHD-t is meghaladja azaz 1920×1200 pixeles.

 

A legújabb generáció 2011 tavaszán jelent meg és a kistestvérhez, a MacBook Airhez hasonlóan lehetőség nyílik SSD beépítésére, valamint a processzorok és az alaplap is az Intel legújabb generációját képviselik.

 


A szócikkhez társított címkék:
apple , hordozható eszközök , laptop


Képbe akarsz kerülni? (x)

Május 24-én megteheted: az 5 éves Enter!Digital digitálismarketing élménykonferencia idei fő témája a SCREEN CULTURE jelenség. Mottó: „Nézz a képernyők mögé, a fogyasztóid már rég másképp nézned rád!”

Előadók: Rick Falkvinge (Pirate Party, WikiLeaks), AOL, HBO, Heineken, neo, Bónusz Brigád, Gerendai Károly (Sziget), Pálfi György Fassbinder-díjas rendező és még sokan mások. Este zárkörű ingyenes filmbemutató (Final Cut – Hölgyeim és Uraim!), majd gesztenyéskerti party. Kattints a kedvezményes jegyekért: www.enterdigital.hu.

 

 

 







Az oldalt létrehozta és üzemelteti a Neo Interactive online marketing ügynökség.

Médiapédia Patikapédia Biciklopédia
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia kerékpáros tudástár