Már 1244 szócikk közül válogathatsz.

A Netpédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető internetes tudástár. Legyél Te is a Netpédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


 

Az AppStore az Apple Internet-alapú alkalmazás-boltja, amely elsősorban a mobileszközök számára készült (iPhone, iPad, iPod Touch), azonban 2011 januárja óta elérhető a Mac OS X alapú gépekről is. Az AppStore a mobileszközökön előre telepítve érkezik, és aktiválás után rögtön használható. A kiválasztott alkalmazásokat közvetlenül az eszközre lehet letölteni, az iTunes segítségével. Az egyik legfontosabb vonása a szolgáltatásnak, hogy a külső fejlesztők által írt programok is megtalálhatóak benne.

 

A külső eredetű programoknál, azok bevételéből a fejlesztő 70%-ban, míg az Apple 30%-ban részesedik, ezzel az AppStore egy meglehetősen népszerű konstrukciót állított fel. A fejlesztők egymással versengve igyekeznek olyan programokat készíteni, amelyek sikeresek lehetnek, amely a tetemes lefedettségnek köszönhetően igen gyorsan megtörténhet.

 

Mára – 2011 tavasz – több mint 300.000 harmadik féltől származó alkalmazás érhető el az AppStore-ban, hivatalosan. A forgalomra egy másik jellemző adat, hogy 2011. január 22-én megtörtént a 10 milliárdodik letöltés, az AppStore-ból.

 

Az átlagos ár 5 dollár körül mozog, azonban, ha ezt az árat beszorozzuk a letöltések számával, akkor könnyen eljuthatunk arra a következtetésre, hogy az AppStore igencsak jó üzleti döntés volt az Apple részéről.


A szócikkhez társított címkék:
apple


Képbe akarsz kerülni? (x)

Május 24-én megteheted: az 5 éves Enter!Digital digitálismarketing élménykonferencia idei fő témája a SCREEN CULTURE jelenség. Mottó: „Nézz a képernyők mögé, a fogyasztóid már rég másképp nézned rád!”

Előadók: Rick Falkvinge (Pirate Party, WikiLeaks), AOL, HBO, Heineken, neo, Bónusz Brigád, Gerendai Károly (Sziget), Pálfi György Fassbinder-díjas rendező és még sokan mások. Este zárkörű ingyenes filmbemutató (Final Cut – Hölgyeim és Uraim!), majd gesztenyéskerti party. Kattints a kedvezményes jegyekért: www.enterdigital.hu.

 

 

 







Az oldalt létrehozta és üzemelteti a Neo Interactive online marketing ügynökség.

Médiapédia Patikapédia Biciklopédia
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia kerékpáros tudástár