A szerver virtualizáció során a rendszergazda egy szoftveres alkalmazás segítségével a fizikai szervert több virtuális környezetre osztja fel. Ezeket független virtuális szervernek vagy partícióknak is nevezik.
A szerver virtualizáció leírására három népszerű modell alakult ki:
- a virtuális gép modell: a kiszolgáló/vendég paradigmán alapul, minden vendég a hardver szint virtuális imitációján alapul, így létre lehet hozni olyan felhasználókat is, amelyek különböző operációs rendszereket használnak. A vendégek nem látják a [hosz]?t operációs rendszerét, így azt sem tudják, hogy virtuális erőforrásokat használnak.
- a paravirtuális gép modellje ugyancsak a hoszt/vendég paradigmát használja, csakhogy ebben az esetben a vendégek operációs rendszerének a kódját is módosítják, ezt nevezik portolásnak.
- az operációs rendszer virtualizációjának modellje: ebben az esetben a hoszt egyetlen kernelt futtat, és minden vendég számára exportálja az operációs rendszer működtetésének lehetőségét. Itt mindenkinek ugyanazt az operációs rendszert kell használnia, mint a hosztnak, csak a különféle disztribúciók vannak engedélyezve.
A szerver virtualizáció lehetővé teszi az erőforrások gazdaságosabb kihasználását, az adminisztráció megkönnyítését és a tesztelés és fejlesztés hatékonyabbá tételét.